Tervezés

Minőségi grafikai tervezést biztosítunk függetlenül attól, hogy egy teljesen új vállalkozásról van szó, vagy éppen egy már jól működöről szolgáltatásról

Szórólapra, névjegyre vagy egy komplett üzlet dekorációra van szükséged? Mi mindenben segítünk! Akár az alapoktól kezdve megtervezzük vállalkozásod logóját, teljes arculatát, ennek köszönhetően pedig egy olyan külsővel jelenhetsz meg a piacon, amelynek köszönhetően egyből felfigyelnek majd rád a vevők és a partnerek is. A digitális nyomtatásnak köszönhetően pedig ma már semmi sem akadály.

A tervezés első lépései, amikor személyesen vesszük fel az ügyfelekkel a kapcsolatot, ennek köszönhetően pedig pontosan látni fogjuk az elképzeléseket. Ha a vállalkozás logóját is mi készítjük, elsőként több tervezetet is küldünk, majd ezek után a választott iránynak megfelelően dolgozunk tovább. Ezt követően a szórólapok, valamint az egyéb munkák tervezését is megkezdjük, hiszen így alakulhat ki a komplett arculat.

A tervezés után javaslatot adunk arra, hogy mekkora az a nyomdai mennyiség, amelyet mindenképp érdemes legyártani, hiszen számunkra is fontosak a költséghatékony megoldások. Mivel pedig a digitális nyomtatás terén igen széles az alapanyag választék, így a szórólapok, a névjegyek és a kedvezményes kártyák után a nagyformátumú nyomtatás és kivitelezés kapcsán is tanácsokat adunk. Egyedi látványterveket is készítünk, amelyeket tökéletesen személyre szabva alakítunk ki, vagy éppen a régi arculatot újra gondolva öltöztetjük új köntösbe vállalkozásod.

Ha pedig a grafikai tervezés végére értünk, a gyártás is rövid időn belül megkezdjük, ennek köszönhetően pedig a szűk határidőket is tartani tudjuk. Az általunk tervezett grafikai anyagok óradíja pedig magát a munkára fordított üzem órát tartalmazza, így szerkeszthető, nyomdai anyagokat nem áll módunkban kiadni.

Speciális ajánlatunk keretében viszont hagyományos grafikai munkát is vállalunk, így a logó tervezés is szolgáltatásaink listáját bővíti. Az elkészített anyagokat pedig szerkeszthető formában, elektronikus úton adjuk át.